1925. december 1-én volt Magyar Rádió ünnepélyes megnyitó hangversenye. Az elv, amely a ma általunk is ismert műsorszórást (broadcasting) lehetővé tette, azonos Puskás Tivadar mérnök, feltaláló alapgondolatával. Puskás találmányának köszönhetően már 1894-ben megindulhatott a rendszeres hírszolgáltatás Budapesten. A kereskedelmi miniszter 1925. évi rendelete alapján a rádiókoncessziót Magyarország területére a Puskás alapította Telefonhírmondó Rt. kapta meg. A rendszeres műsorszórás, valamint általában a rádióállomások építésének és üzemben tartásának joga Európában kivétel nélkül állami hatáskör, vagyis regálé volt. Már ekkor elvált egymástól a műsorszórás, mint tisztán technikai, ill. a műsorkészítés, mint tartalmi és technikai tevékenység. A magyar állam úgynevezett kombinált koncesszió kiadásáról döntött, vagyis a jog maga állami regálé maradt, melyet a posta gyakorolt, Így a műszaki adóberendezés és annak üzemben tartása a posta feladata volt, míg a műsorral kapcsolatos összes költségről a magántársaság, azaz a Telefonhírmondó Rt. gondoskodott.

A Magyar Rádió (kezdetben még a „rádióhírmondó üzeme”) heti 50 üzemórával indult útjára. Az első évben kialakultak a műsorszórás keretei, rovatok indultak, rendszeresek voltak a komolyzenei közvetítések. Az állam számára világos volt, hogy a rádiózás széleskörű elterjedésre csak akkor számíthat, ha az ország minden részében könnyű vételi lehetőséget biztosítanak az olcsó, detektoros készülékek számára is. Az ezt követő időszak a Il. világháborúig a magyar rádiózás aranykorának számít. 

1944-ben előbb Magyarország német megszállása, később a nyilas hatalomátvétel után megszűnt az önálló, szervezett magyar rádiózás. 1945. május 1-én szólalt meg újra a Magyar Rádió a még romos főváros pesti oldalán. A rádió régi és új munkatársai nagy lendülettel takarították el a romokat, és dolgoztak azon, hogy minél hamarabb megkezdődjék a munka, s kezdetét vegye a rádió, ezzel együtt az egész magyar sajtó új korszaka. Újjáépültek a stúdiók és az adóállomások. Új emberek, új műsorok jellemezték a koalíciós korszakot, amely a fordulat évével zárult. Megkezdődött a sajtó egyhangúsítása, ezzel pedig lényegében egy időben a helyi stúdiók létrehozása. A körzeti stúdiók létrehozását az ötvenes években még a háborús logika diktálta. Később szerepük megváltozott, leginkább egy adott régió, megye (esetleg több megye) közéletének fontos szereplőjévé váltak. Munkatársain keresztül értesülhetett nemcsak a régió, de az egész ország az ott történt eseményekről. A Magyar Rádió folyamatosan napirenden tartotta a vidéki stúdiók fejlesztésének ügyét. Lendületet ugyanakkor igazán a konszolidáció időszakában kapott. Az akkori indokIás szerint a vidéki rádiózás fejlesztését két tényező tette szükségesség. Az első, hogy a világ rádiózásában – különösen az 70-es évek nyugat-európai konjunktúrájának köszönhetően – a decentralizált fejlődés lett jellemző. 

Megélénkült a vidék társadalmi, gazdasági és kulturális élete, megnövekedett a vidéknek a fővároshoz viszonyított jelentősége, valamint az, hogy a televízió térhódítása a rádiózást újraorientálódásra, a speciális lehetőségek felkutatására ösztönözte. Másrészt nálunk is megnövekedett a lakosság igénye a helyi információ iránt. Egyre fontosabbak lettek a közvetítések is, és ez a tendencia – tematikus súlyponteltolódásokkal ugyan, de – a mai napig fennmaradt. Már ekkor érezhető a ma oly fontos interaktivitás megjelenése. Fórum jellegű műsorral szinte minden stúdió próbálkozott. Fontos feladatnak tartották azt, hogy a társadalom különböző rétegeihez szóljanak, így minden stúdiónak volt ifjúsági műsora. Több műsor szólt a nyugdíjasokhoz, önálló blokk keretében adtak hasznos tanácsokat, szinte minden stúdiónak volt mezőgazdasági, ipari, stb. műsora. Erősödik a stúdió szolgáltató-funkciója. Egyre nőtt a háttérrádiózás jelentősége, hiszen ekkor a célzott médiafigyelésre fordított idő nagy részét már a televízió kapja. Ráadásul a “második gazdaság megjelenésével napi több órával nő az emberek napi munkára fordított tevékenysége. A diktatúra vége fele a körzeti szerkesztőségek reggel és késő délután, főleg információs, szolgáltató, időnként fórum műsorokat sugároztak a régió aktualitásairól, nem elhanyagolva közművelődési feladataikat, de lényegesen csökkentve zenei műsoraikat. 

A rendszerváltást követő mintegy 6 esztendő a „médiaháború” kifejezéssel vonul be a magyar média történetébe. A bonyolult társadalmi-politikai jelenség oka leginkább a rendszerváltás körüli bizonytalanságban keresendő. 1990-et követően a kormányra kerülő MDF a bal-liberális ellenzékben a kommunista utódpárt szította ellenségeskedést látta, a másik oldal Antall József kormányát dogmatikus, konzervatív hatalomgyakorlással vádolta. Az állam a frekvenciavagyon megőrzésének érdekében befagyasztott minden rádió- és televíziófrekvencia kiadást, egészen addig, amíg meg nem születik a médiatörvény. Miközben a médiaháború nem igazán kedvezett a törvényalkotásnak, az idő sürgette a kormányt, hiszen egyre nőtt az elvárás egy modern, magántulajdonú, kereskedelmi média iránt. Ez nemcsak társadalmi, de legalább annyira gazdasági kényszer is volt. Kialakultak a szabadverseny feltételei, a gazdaságnak szüksége volt a nagy tömegeket elérő, kereskedelmi tényezővé váló médiára, mint a jól működő piacgazdaság egyik indikátorára, amely ösztönzi a fogyasztást, serkentve ezzel a gazdasági növekedést.

Az 1990-1996 között zajló médiaháborút övező figyelem elsősorban az országos médiára koncentrálódott, a helyi elektronikus média problémái jóval kisebb figyelmet kaptak. Az érdeklődés középpontjába az országos közszolgálati média pénzügyei és az országos kereskedelmi tévék pályázati versenye kerültek. Ugyanakkor tény, hogy Magyarországon ezekben az években bontakozott ki az elektronikus média pluralizmusa helyi szinten is.

Folyamatosan erősödtek a helyiek. 1994 és 1996 között, az állandó gazdasági nehézségek mellett mégis kialakultak az alapjai azoknak a helyi rádiós műsorkoncepcióknak, melyek az ezredforduló után már városról városra aratták a sikereket. 1997-ben készült az első független médiakutatás, mely már speciálisan helyi piacokat mért. Ekkoriban még jócskán vezettek az országos rádiók, ám figyelemreméltó volt, hogy noha a tényleges hallgatottság még elmaradt, a helyi adók ismertsége néhány helyen már a 80-90%-ot is meghaladta. A helyi rádiók megerősödésének legfontosabb oka, hogy a lokális média a helyi közélet fontos fóruma, a demokrácia lényegi terepe. A nagy- és kisvárosok, a falvak és régiók független médiája a véleménynyilvánítás szabadságának garanciája. Ráadásul az országgyűlési és önkormányzati választási kampány fontos fórumát adhatja. A független helyi média lassan ellensúlyozni kezdte a Budapest-centrikus magyar közélet évtizedeken keresztül tudatosan eltorzított arányait is. A helyiek gazdasági ereje folyamatosan kezdett növekedni.