Helyi rádiós szakmai díj 2019. – Tőzsér Judit

A Helyi Rádiók Országos Egyesület rádiós szakmai díj jelöltjeinek egyikére augusztus 21-ig küldd el szavazatodat a papp.klaudia@heroe.hu mailcímre!

Tőzsér Judit 1996-ban, a helyi rádiók születésének idején alapította a mára már 23 esztendős Gong Rádiót, amelynek a kezdetektől ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. 2000 októberében a kecskeméti adó mellett létrehozta a nagykőrösi központú Arany Rádiót, röviddel később a Gong Rádió Gyömrőt, a Gong Rádió Csongrádot, a Gong Rádió Kecelt, a Gong Rádió Soltot, majd a Gong Rádió Baját.

Judit közel 30 éve dolgozik a médiában – kezdetben szerkesztő-újságíróként, később lapigazgatóként, majd egy színes női magazin kiadójaként és laptulajdonosként tevékenykedett.  A kilencvenes évek közepén őt kérte fel Kecskemét város vezetése, hogy szervezze meg egy rádió indulását, amellyel minden nehézség ellenére 1996 január 11-én el is kezdték az adást, igaz, először osztott frekvencián, délután négy óra és hajnali négy között, ráadásul két, erre a célra átalakított mellékhelyiségből és azok előteréből. Judit első irodája egy folyosón volt, ám 1999-ben  rádió már szép sikereket mondhatott magáénak, a hallgatók elfogadták és megszerették, így jelenlegi irodaházukba költöztek és ügyvezetőként azóta is ő irányítja az egyik legismertebb és leghallgatottabb hazai adó mindennapjait. A hallgatottsági felmérések alapján legutóbb a megyei jogú városokban fogható rádiók között is első helyen végzett a Gong rádió.

Tőzsér Judit életében fontos a társadalmi felelősségvállalás, a Gong rádió vezetőjeként a kezdetektől rendszeresen kiállt a rászorultak és elesettek, a gyermekek, a betegek és az állatok életkörülményeinek támogatása mellett. Családjával jelenleg két állatmenhelyet is üzemeltet, a Mentsvár az állatokért és a Menhely az állatokért alapítványokat. Utóbbit jelenleg Judit szakmai útmutatása alapján gyermekei működtetik, míg a Mentsvár életében nap mint nap közreműködik ő maga is.  A rádió segítségével és magánemberként is rendszeresen áll jó ügyek mellé, pénz és tárgyi adományokkal támogatja a beteg gyermekeket, a rászorulókat. Ha szükséges gyűjtést szervez, minden  hónapban ebédet ad a Wojtyla központ szegényeinek.

Kollégáinak jó részével évtizedek óta dolgozik együtt, és hisz abban, hogy az egymás  iránti bizalom és a hallgatók szeretete a munkájuk mozgatórugója. Úgy véli, nagyon jó közösségben dolgozik, munkatársaival minden esetben számíthatnak egymásra, ez pedig a hosszú távú siker kulcsa. A Gongnál az elmúlt 23 év alatt sok baba is született, de Judit mindannyiukat figyelemmel kíséri.

Az üzletasszony Kecskemét megbecsült és fontos polgára, 2010-ben a város polgármestere szakmai munkásságának elismeréséül rangos Tóth László-díjjal tüntette ki.  2013-ban az állatvédelem terén végzett munkásságát ismerték el minisztériumi díjjal, 2016-ban kormánykitüntetést kapott,  a Magyar Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki a médiában eltöltött több évtizedes példamutató munkássága és társadalmi felelősségvállalása elismeréseként. A Príma-díj 2017-es győztese a „magyar sajtó” kategóriában szintén ő lett, 2019 januárjában dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye érseke Szalézi Szent Ferenc-díjat adományozott neki nemes szolgálatáért, amit az egyházmegye templomainak és közösségeinek gazdagításáért végzett. A Szalézi-díjat a Gong Rádió ügyvezető igazgatója már második alkalommal vehette át, évek óta tartó fáradhatatlan munkájáért. 2015-ben Kecskeméti Települési Értéktár Bizottság kecskeméti helyi értékké nyilvánította a Gong rádió akkor 20 éves munkásságát.