Rólunk

A magyar helyi rádiós társadalom a kezdeti nehézségek, lassan kialakuló struktúrák és az 1996 előtti zavaros jogi helyzet (médiaháború) ellenére - vagy talán éppen ezért - korán megkezdte érdekvédelmi szervezetének létrehozását. Az első bilaterális együttműködésekből 1995-re kialakult egy állandó egyeztető fórum. E fórum résztvevői kezdetben csak informálisan ugyan, de rendszeresen egyeztették álláspontjaikat frekvencia-ügyekben, reklámpiaci stratégiákban, ill. szakmai kérdésekben. 1995 végén merült fel konkrétan egy szervezet alapításának a gondolata. A testületileg történő fellépés igénye mögött többek között az a tény húzódott meg, hogy akkoriban már javában folyt a médiatörvény előkészítése. A több mint félszáz helyi rádió azonban még javaslattételi lehetőséget sem tudott kiharcolni magának a törvényalkotási folyamat során.

A szervezet végül is 1996. május 13-án, nem sokkal a médiatörvény megszületése után került bejegyzésre. Az alapítók között megtaláljuk az akkor működő helyi rádiók 90%-át. Az egyesület alapszabálya szerint magát önkormányzati elven működő, szakmai érdekvédelmi és érdekképviseleti társadalmi szervezetként definiálta. Céljai megvalósítása érdekében az alábbi legfontosabb feladatokat tűzte maga elé: jogszabályok megalkotásának és intézkedések megtételének kezdeményezése, a helyi rádiókat érintő jogszabályok előkészítése során szakmai vélemény és javaslatok megfogalmazása. Felmerült még a jogszabályok végrehajtásában való közreműködés, a helyi rádiókat érintő közös feladatok szervezése (pl. szakmai továbbképzés, közvélemény-kutatás készítése, műszaki fejlesztés, szerzői jogi kérdések, hírszolgáltatással kapcsolatos állásfoglalások, közös reklámszervezés stb.).

Távlati célként a HEROE regionális és nemzetközi együttműködések megkötésének igényét is megfogalmazta. Az évente legalább kétszer összehívott közgyűlések között a szervezetet a 7, később 5, majd ismét 7 tagú elnökség vezette. A finanszírozás nagyrészt a befolyt tagdíjakból történt (kezdetben ez évi 20 ezer forint volt). Bár az alapszabály lehetővé tette volna a működési költségek megteremtésének erejéig gazdasági tevékenység gyakorlását is, az egyesület ezzel nem, vagy csak ritkán élt. A szervezet nagy várakozással tekintett az érdekérvényesítési folyamat elé. Komoly próba volt ez a tekintetben, vajon milyen súlya van 1996-ban a helyi rádióknak. Az egyesület első elnöke Szombathy Zoltán, az időközben megszűnt kecskeméti Róna Rádió főszerkesztője volt, fókuszában pedig olyan fontos feladatok álltak, melyeknek az egyesület hatékonyan tudott fórumot biztosítani, így az állandó szakmai egyeztetések, multilaterális együttműködések a reklámpiacon, vagy éppenséggel közös műsorok készítése. 

Ebben az időben szembesült a HEROE először az első etikai ügyekkel is. Miután a szervezet tagja lehetett bármelyik Magyarországon engedéllyel rendelkező helyi rádió, a tagok között számos versenytárs is helyet foglalt. Bizonyos értelemben a mai napig ez adja a HEROE erejét, hiszen a tagok párbeszédre, megegyezésre, közös gondolkodásra predesztináltak. 1997 végén a közgyűlés Mészáros Zoltánt, az egykori veszprémi JAM Rádió tulajdonosát bízta meg az ügyvezetői elnöki teendőkkel. Az új elnökség rendkívül részletes, jól kidolgozott szakmai javaslatot tett le az akkor már megalakult ORTT asztalára, lezárta az ún. MAHASZ-ügyet, és számos jelentős reklámpiaci tényezővel is fontos megállapodást kötött. Az ORTT-nek tett javaslatok tartalmazták a műsorszolgáltatási díj elemeire vonatkozó pontrendszer véleményezésének lehetőségét. Ez volt az első alkalom, hogy az egyesület bizonyos javaslatait beépítették a későbbi jogszabályba.

1999. február 16-án az egyesületnek a MÚOSZ Andrássy úti székházában megtartott közgyűlése visszahívta Szombathyt, és nagy többséggel elnöknek választotta Mészáros Zoltánt, aki 2002-ig vezette a szervezetet. Őt Dr. Szombati Béla, a debreceni Rádió FM95 ügyvezetője (2001-2006), és Radetzky András, a Fehérvár Rádió vezetője (2006-2012) követte. 2012-től egy éven keresztül Égető Gyula, a hódmezővásárhelyi Rádió 7 vezetője elnökölt, őt követte Dr. Szilvay Balázs, a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió ügyvezetője. 2016 márciusában ismét Radetzky András lett az elnök, aki ekkor már három éve a Magyar Katolikus Rádió Zrt. vezérigazgató-helyettes, valamint a HEROE tiszteletbeli elnöke volt. 

2009-ben a HEROE egy szakmai koncepciót tett le az akkori médiahatóság, az ORTT asztalára, amely az akkori, meglehetősen ellenmondásos díjfizetési rendszer átalakítását szorgalmazta. A koncepció lényege az volt, hogy a kereskedelmi rádiók saját régiójuk vásárlóereje, valamint bizonyos KSH változók mentén fizessék a mindekori médiaszolgáltatási díjat. A javaslatot az ORTT akkor nem tűzte napirendre, ám annak több lényegi eleme visszaköszönt az NMHH Médiatanácsa 2011-es díjfizetési koncepció-reformjában, amely összességében több mint 80 millió forinttal csökkentette a helyi rádiók frekvencihasználatának díját. 

A helyi rádiók megerősödésével a HEROE is egyre aktívabbá válik. Javaslatai rendszerint ma is ott vannak a döntéshozó szervezetek, hatóságok asztalán, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt fektet a rádiók reklámpiaci szerepének erősítésére, pozícióinak javítására is. 2016-ban az egyesület gazdasági társaságot alapított HEROE Kft. néven.